07.23 Castrojeriz – Villarmentero de Campos 34 km
Ma kicsit kevesebbet mentem, hogy pihentessem a lábam. Meg igazából volt egy szimpatikus albergue ezen a helyen, ahol volt egy közös vacsora 2 másik zarándokkal. A spanyol fiú ma végig velem tartott, de holnap korán tervezek kelni, ő még nem biztos úgyhogy lehet egy darabig különválnak útjaink.
A 25-ei Santiago nap miatt több településen is vásár és zene fogadott minket, de mi nem sokat időztünk. A koreai lányokkal végig kerülgettük egymást, végül ugyanabban az albergueben kötöttünk ki. Nagyon hangulatosra hozták össze a szállást, volt ukulele amin próbáltam a mexikóiaknak eljátszani a Cieito Lindo dalt ami a második himnuszuk. Közben a függőágyban feküdtem úgyhogy teljes boldogság meg lelki béke meg chill érzésem volt. Ismét voltak szamarak amik nagyon barátságosan viselkedtek, viszont a két liba kevésbé. A száraz ruháimat akartam levenni a szárítóról és nagyon jött felém, mint aki nagyon támadni akar. A hospitalero lány említette, hogy igen harapnak és közben próbálta elterelni a figyelmüket egy műanyag palackkal amibe a liba belekapott.
Pingpongasztalt is találtunk, így kiderült a spanyol fiúról hogy nem játszik rosszul.
Magyarokat nem láttam ma, az utolsó egy erdélyi pár volt még a 7. napon. Eddig 7 magyarral találkoztam úgyhogy már 2 mínuszban vagyok.
A vacsoránál velünk ült egy olasz srác akit reggel már láttunk az egyik donativo kávézóban. Mesélte hogy előző nap a San Anton romoknál szállt meg pár kmre Castrojeriz előtt, ami először nekem is szimpatikus helynek tűnt, majd olvastam hogy nincs meleg víz és áram.. Az áram hiánya kevésbé zavart volna. Megálltunk ott egyébként egy kis pihenőre mi is a 8. napon mert láttuk, hogy vannak asztalok. Nem vettünk semmit de a tulajdonos felesége odajött hozzánk így is megkínálni brownieval. Tőle hallottuk először, hogy Szent Jakabot ünneplik ezen a hétvégén. A srác mesélte, hogy éjszaka mennyire gyönyörűek voltak a csillagok a romoknál, a Nagy medve nagyon tisztán látszott. Teleszkóp is volt a romoknál amivel még közelebbről tudta vizsgálni a bolygókat és a csillagokat.
A 4. személy a vacsoránál egy idősebb japán férfi volt, akinek örültem nagyon mert hallott a Densorol, és említettem neki pár ételt amiket ő is ismert. Eddig ő a második japán az Úton akit látok, úgyhogy ők nincsenek olyan sokan. Mesélte, hogy a covid óta kevésbé népszerű náluk a Camino.
Pár Camino baráttal instán tartom azóta a kapcsolatot, mindig egyeztetünk ki merre jár, milyen szálláson aludtunk. Ha én találok egy jót, ajánlom nekik, ha én lemaradtam egyről akkor ők elmesélik milyen élmény volt nekik.
Közben láttam, hogy most volt az utcazene fesztivál is Veszprémben, amit 2010 óta először hagytam ki. Nem jó érzés ilyen hosszú hagyományt megszakítani. Dehát a jóból is megárt a sok.
Rájöttem, hogy lassan repjegyet is kellene néznem hazafelé. Ha ezt a tempót tudom tartani, akkor talán már 7-én haza tudnék menni és lenne egy napom pihenni is. Ehhez még azért ki kell találnom melyik reptérről lenne jó menni és oda hogy jutok el.
utazozsu hozzászólásai