Csak ma reggel vettem észre a ‘Ne dobj papírt a WC-be’ feliratot a fürdőben. Opsz..mostmár mindegy. A görögöknél szűk a hálózat, azóta megtudtam, szinte minden mosdóban ott a jel. 🙊

A készüléssel megint pár percet csúsztunk így nem a tervezett busszal mentünk az autóért hanem metróval. A metró mindig para, mert ott napi szinten történik zsebtolvajlás. Eddig szerencsére megúsztuk, bár a zsebemben nem tartok pénzt, azt mindet elvihetik. 

Nézegettem, hogy lehet odajutni az autós céghez, 3 km gyaloglás volt mindkét megállótól, úgyhogy cuccokkal együtt mentünk az országút szélén. Caminos nosztalgiás élményeim voltak, még a kóbor kutyák is jöttek több irányból.

A gépkocsi kölcsönző ügynökséghez odaérve kiderült, hogy szólhattunk volna nekik, eljöttek volna értünk a megállóba extra díj nélkül. Na a reptérre menve 2 nap múlva majd kihasználjuk ezt a lehetőséget. Egy opelt kaptunk, amit a sofőröm nagyon próbált tanulmányozni az elején. A világítást nem találta, de azt mondta most világos van úgyhogy nincs rá szükség. Lakott területen kívül nem kötelező mindenhol? 🤔 

Az autóbérlés egyébként 26€ lett kettőnkre 2 napra, úgyhogy alapvetően a kölcsönzés nem drága, de ehhez jön a 10-14€ autópálya kapu, és a közel 2€/l üzemanyag költség, és ~750€ letét arra az esetre, ha bármi történne az autóval. Reméljük nem fog. 

Szóval útnak indultunk Sparta felé, strava bekapcsolva, hogy autóval lenyomjak egy Spartathlont (246km), ha már futva nem megy. Ahogy kiértünk Athénból, körülvettek minket a gyönyörű hegyek. Egy részen a tenger mellett haladtunk, messziről bakdarut is láttam, úgyhogy próbáltam a tegnap elmaradt látvánnyal ma betelni. Kicsit horvát autópálya érzésem volt, miután a Sveti rok alagúton áthaladunk, ott szoktak ilyen gyönyörű hegyek körbevenni. Áthaladtunk a korinthoszi szoroson, de nem álltunk meg, holnap ott lesz a szállásunk úgyhogy remélhetőleg lesz idő körülnézni. Az akrokorinthosz is szépen látszott a pályáról, bár nem sok esélyt látok rá, hogy lesz idő felmenni holnap. Túl sok a látnivaló errefelé. 2.5 óra az út Spártára, plusz megszakítások (tankolás, mosdó).

Spártára érve szomorúan tapasztaltam, hogy a Leonidasz szobor le volt takarva. Egy férfi éppen tisztította a lepel mögött, és még 10 napig takarítja, pont a legrosszabbkor jöttem. Nem baj, majd jövőre talán lenyomok egy Spartathlont aztán meglesz a rendes fotó. 

Aitor kezdett ingerült lenni az éhség miatt, úgyhogy beültünk egy étterembe. Meglepő volt számomra, hogy azonnal sört kért a pincértől és el sem gondolkodott rajta, hogy itt nincs zéró tolerancia. Nekem az otthoni megszokás miatt az a természetes, és néha el is felejtem megnézni egy új országban, hogy ott máshogy is lehet. Én egy kagiana-t kértem, ismét utánaolvastam, hogy spartai különlegesség. Ízre főleg a lecsóra hasonlít, sok tojással. Nem bírtam megenni mindet, Aitor segített. A görögök sehol nem sajnálják az adagot. Itt a rozét kóstoltam meg, amitől sikerült ismét bódult állapotba kerülni. Így mentünk fel utána a spártai akropoliszra, majd tovább a mystras-i szállásra. Nem maradt sok időnk a Mystras archaeológiai műemlék maradványokhoz, a szállásadó 3 órát mondott rá. Annyink már nem volt úgyhogy mentünk is, bár Aitor eléggé kimerült, tegnap óta tüsszög, mezítláb volt éjjel 🙄, a kevés alvás is kimeríti, úgyhogy nehezen bírta, de azért becsülettel követett mindenhová, már kezdtem sajnálni. Ez a Mystras tényleg óriási hely, a 3 óra reálisnak mondható rá, meg kellett mászni az egész dombot, és fent még az erődítményt is meg lehet nézni. A Taigetosz hegység vett minket körbe, oda még simán elmentem volna kirándulni egyet ezután de Aitornak pihennie kellett, úgyhogy én ma egyedül vetettem be magam az éjszakába (Mystras 832 lakosú település). Visszasétáltam egy szuvenírbolthoz amit az autóból láttam út közben. Az eladó éppen az autójánál a vele egykorúnak tűnő anyukájának segített, de készségesen mondta, hogy jön és kinyitja nekem a boltot. Leonidasznak hívják. Elkezdte mesélni, hogy a helyet már 4. generáció óta a családja viszi, menjek fel az étterembe, mutat nekem fotókat is. Ott kínált borral, kérdeztem az árát, azt mondta az első pohár a ház ajándéka, a második 3€. Elfogadtam, úgyis egy nyugis helyre akartam leülni.

A háttérben szólt a rádió, egy görög dal megtetszett, így shazammal gyorsan megkerestem 🙂

Közben kíváncsiságbol lecsekkoltam a helyet googlen, többen írták ezt a ház ajándéka dolgot, hogy bejâtszotta sok mindenre és a végén mindent felszámolt.. Itt a bornál nem volt ilyen veszély, de jött hozzám 5 percenként, hogy szeretnék e még valamit, enni, zenét hallgatni, meccset nézni. Bemutatta a papagáját is, aki néha hangokat adott ki, úgyhogy próbáltam társalogni vele, és visszakérdeztem, hogy ‘Are you talking to me? Are you talking to me?’

Próbáltam neki elmagyarázni, hogy nem kell semmi, csak a blogot írom (úgyhogy hagyjon békén), de biztos nem értette, mert elkezdett a borról beszélni. 😃 

Fura, hogy itt úgy tűnik az emberek tudnak angolul, de ha kérdezek valamit (pl melyik bor az étterem specialitása), akkor elkezdenek random dolgokról beszélni.