07.27 csütörtök León – Hospital de Órbigo 32 km

Az alvás ismét kellemes volt de az ébredésnel úgy éreztem mintha másnapos lennék. Talán ittam valamit tegnap? Fáradtabbnak éreztem magam, mint a 40+ kmes napok után. Mivel 7-től volt a reggeli így nem kellett nagyon sietni.

Az előttünk álló 32 kmt legrosszabb esetben is 8 óra alatt meg kell hogy tegyük. Egyszerre indultunk egy nagyon kedves new yorki félkínai mosolygós lánnyal de ő elment fotózni a katedrális felé úgyhogy hamar elköszöntünk egymástól. Előttünk sétált egy srác akit reggelinél láttam, megállt érdeklődni honnan jöttünk, majd bemutatkozott, mondta hogy ő Izraelből jött, zsidó, már a neve is gyanús volt. Mindig van 1-1 érdekes arc, akikből nincs több a Caminon. Egy ideig kerülgettük egymást majd eltűnt.

Megálltunk egy szimpatikus pihenőhelynél, mosdóban nem is reménykedtem de mégis volt. Kértünk egy narancs juicet, majd észrevettem, hogy gitár is van a sarokban! Azonnal elővettem, behangoltam, Aitort kértem gyakorolja a Let it be-t amíg mosdóba megyek 😃 Eljátszottuk, majd megkértem egy zarándokot, hogy vegye fel nekem videóra is. Kaptunk ismét tapsot, a tulaj megköszönte nekem magyarul 😊 donativo helyként működött, úgyhogy némi apróval én is megháláltam a lehetőséget.

Egy későbbi településen megint mosdóra volt szükségem így beültünk egy kólára. A chilei fiú utolért minket, a tegnapi maradék pizzáját felszelte és adott belőle nekünk is. Itt a tulajdonos ingyen adta a zarándok karkötőket és a kitűzőket úgyhogy mindenki választott magának. Spanyolul magyarázta, hogy ő és a testvére készítik ezeket, és még más díszeket is mutatott a helyiségben. Néha igazán elbűvölő számomra a helyiek kedvessége. 

Az úton az egyik fa árnyékában Efraim mexikói barátomat találtuk, aki épp pihenőjét tartotta a hűsben. A következő faluig tervezett menni, mi tovább. Említettem neki, hogy holnaptól rákapcsolok ismét a kilométerekre így lehet nem találkozunk többet, úgyhogy készítettem egy selfiet vele is. 

Az utolsó előtti falunál Aitor megállt egy zarándok menüre így én otthagytam mert hamarabb akartam a szállásra érni, elkerülve a további még nagyobb meleget.  Én már nem kívánom annyira a laktató ételeket a túra közben, inkább az érkezés után tisztán lepakolva. Persze a spanyol szokások ezt nem támogatják mivel ebéd 15:30-ig van többnyire, vacsora 19:00-től. Az érkezésem valószínűsége inkább e két időpont közé tehető emiatt mindig extra köröket kell futnom bármilyen kaja reményében. Egyébként a kajával kapcsolatban, azt hallottam a Caminon bármennyit lehet enni mert úgyis fogyunk a sok km-től. Ehhez képest én sajnos nem ezt tapasztalom, ha megeszem egy nagyobb adag ételt, egész nap érzem a hasamon hogy óriásira nőtt, pláne még ha közben gumicukrot és chipset majszolok és sört is iszom mellé. Hiába, a sok sport mellett ugyanúgy fontos az egészséges táplálkozás. 

Szóval az utolsó 7 kmt egyedül tettem meg, közben zenét hallgattam és énekeltem rá, de nehéz volt elnyomni a mellettem elsuhanó kamionok hangját. Egy aszfaltozási műveletet is épp ma végeztek, úgyhogy azt érzem a Caminonak még nem értem arra a részére ahol a táj ismét lenyűgöz. Galíciába 1-2 napon belül fogok beérni majd, akkor talán jobb lesz a helyzet. 

Beértem Hospital de Órbigoba. Egy bárban üldögélt két ismerős arc, Efraim barátai. A belga nő említette, hogy van a városban egy nagyon szép albergue ahol magyarok szoktak lenni. Korábban már járt a Caminon többször is. Kiderült, hogy a Karl Leisner parókia az ahová alapból terveztem jönni. Belépve rögtön hallottam a magyar szavakat, mikor egymás közt beszéltek, majd én is mondtam, hogy magyar vagyok. Mesélték, hogy aki kapcsolatban van az atyával ő magyar és így mindig a magyarokat részesítik előnyben a többi önkéntes felvételénel is. Nekem megmutatták a szobát, amit a magyarok szoktak kapni. Mivel itt a magyaroknak egy külön csendesebb szoba jár! 😃😃😃 A spanyolok úgyis mindig kivételt élveznek az összes többi helyen, így ennyi nekem is kijár 😃

Nagyon kedvesek voltak, körbevezettek, majd mondták hogy 7-kor egy beszélgetés lesz az atyával amit ők fordítanak. Kiderült, hogy szokott lenni pár magyar bringás is errefelé, valamint volt előttem tegnap egy idősebb hölgy 20 kg-os táskával akit holnap valószínűleg utol fogok érni. 

Kimostam megint a ruháimat, most nagyon érdekes volt mert egy fiú is jó alaposan kimosta mellettem a ruháit, így kiderült számomra mire valók azok a hullámok a mosogatóban. Meg hogy a ruhákat annyira ki kell csavarni a végén, hogy az ember belefeszül és már majdnem elszakad a ruha, és utána jól ki is kell rázni, így jön ki belőle a legtöbb nedvesség. Bár ma délután olyan meleg volt, hogy a ruhák mindenhogyan megszáradtak még a pár csepp eső ellenére is ami a semmiből jött elő hirtelen délután. Utoljára az első Saint Jean-i estémen volt eső mióta itt vagyok. 

Közben Aitor is ideért, én elugrottam egy késői ebédre, keresgélve a helyeket ahol adnak ételt 6 órakor, bevásároltam egy boltban reggelire majd siettem vissza. Sajnálatomra a beszélgetésen az atyával egyedül én vettem részt a zarándokok közül, de így is nagyon megható volt amiket nekem mondott, megint megkönnyeztem a szép szavakat. Az atya azt mondta ezek Isten szavai, ő csak közvetíti őket. Kezdem érteni, hogy miért akartam idejönni. Sok embernek megvan a magyarázata, hogy egy krízisen megy keresztül, vagy túl stresszes az élete, és egy kicsit relaxálni szeretne, kiszakadni a mostani környezetből, de van akit hív az Út és nem tudja pontosan az okát csak hogy jönnie kell. Én is már évek óta álmodtam erről és éreztem, hogy van valami ami idehúz. Az önkéntesek szavaival élve, van akinek szomjazik a lelke. A beszélgetés végén elmondtuk együtt a Miatyánkat, mi magyarok magyarul.

Eddig ez volt az első ilyen igazi élményem a Caminon az alberguek közül. 

A beszélgetés után még ittunk egy bort a medencébe lógatva lábunkat, én közben írtam. Tegnap még az újabb mérföldkövet majdnem el is felejtettem. Hallottam, hogy a vízhólyagok közös ápolása is mekkora program a Caminon. Ehhez kapcsolódóan még előző este a leóni hostelben Aitor addig mutogatta a lábát a különböző képződményekkel, hogy megmutattam neki hogyan kell a vizholyagokat rendesen megvarrni, odaadtam neki az egyik cérnát és tűt is örökbe. Bár az az érzésem, hogy nem nagyon fogja használni mivel a mai újabb vízhólyagjait is lelkesen mutogatta nekem, de azt mondta nem akar velük csinálni semmit 😃 úgyhogy a grimaszokon kívül, amit az arcomon lát a bemutató közben, nem sokat tudok neki segíteni.