07.30 vasárnap Cacabelos – O Cebreiro – ~ 37 km – 1300m szint

Hiába írom le minden nap, hogy hányadika van és milyen nap, ugyanúgy meg tudok lepődni rajta újra, hogy te jó ég, holnap már 31-e és mindjárt augusztus?!
Ma derült csak ki, hogy a két magyar hely amiket szerettem volna meglâtogatni vasárnap zárva vannak. Ez kb olyan hely lett volna mint a Fuente del Vino, amit mindenképp szerettem volna meglátogatni. Úgy látszik mintha az Út azt szeretné, hogy eljöjjek újra 😃

Reggel a koreai lányok mellett ismét elmentünk, szicíliai barátjuk kedvesen érdeklődött hogy vagyok, mesélte, hogy ő Astorgában aludt, megnézte a katedrálist belülről is, ő is O Cebreiroig tervez ma menni.

A tegnapi angol ügyvédet elfelejtettem említeni, hogy érdeklődött Orbánról, mi a helyzet nálunk. Meglepődtem, hogy ennyire képben van a politikával, visszakérdeztem náluk mi a helyzet a brexittel, jobb lett e a gazdaságnak. Azt mondta egy óriási hiba volt kilépni az EUbol, már nem azokat az időket éljük amikor Anglia egymaga erős állam tud lenni. Főleg az idősek ragaszkodtak és szavaztak a brexitre, akik még más korban nőttek fel.

Még egy kedves sztori, ami Burgosnál történt és egyszerűen mindig kiment a fejemből leirni. A burgosi municipalban az ágyam elfoglalásakor megszólítottam az első fiút akit megláttam, és mesélte, hogy ő csak most kezdi majd Burgostol a Caminot kerékpárral, Hamburgbol jött, napi 100-120 kmt tervez megtenni. Nem tudtuk nagyon folytatni a diskurzust, mert ránk szólt valaki, hogy itt épp alszanak emberek! Délután 6-kor… Úgyhogy csendben maradtunk, de gondolkoztam magamban hogy ez mennyire jogos? Persze Caminon vagyunk és fáradt mindenki de nem ordítoztunk csak normál hangerőn beszéltünk.
A srác másnap megjelent mögöttem bringával, és leszállt róla, hogy egy kicsit velem sétáljon. Úgy gondolta, hogy a tegnapi beszélgetésünk félbeszakadt a lány miatt aki ránk szólt 😃 szerinte sem volt jogos abban az időpontban, és normál esetben vitát kezdeményezett volna de mivel a Caminon vagyunk így elengedte a dolgot 😃 mikor megláttam a srác bringajat, nem tudtam elképzelni hogy azzal meg fogja tenni a napi 120 kmt. Elég vékony, szinte országúti kereke volt és nagyon köves úton mentünk. Kiderült, hogy félig ecuadori és ott élt 12 évig, úgyhogy mesélt nekem az ottani hegyekről, az Andokról. Majd elköszönt mivel le volt maradva a tervéhez képest. Párszor még egymásba botlottunk aznap, az egyik árnyékban épp a gumit kellett kicserélnie mivel kilyukadt a köveken. Az utolsó találkozásnal, 30 km után, mondta, hogy reméli többet nem latjuk egymást mert az azt jelenti, hogy nagyon rossz tempóban halad 😃

Szóval visszaterve a mai napra Aitor elég lassan haladt, én mindig megvártam őt a következő faluban és addig ettem ittam egyet. Villafranca del bierzo volt az első ami nagyon gyönyörű volt. Onnantól kezdve végig egy völgyben ment az út, közben pár szót váltottam egy Massachusettsi sráccal is akivel még este beszélgettem a municipalban. Aztán egy német lánnyal majd egy kubai férfival beszélgettem a második reggeli közben míg Aitor megérkezett. A férfi az USA-ba költözött, a diktatúra miatt mindenki próbál menekülni Kubából aki teheti. Ő bringával teszi meg a Caminot, viszont a sok kő miatt azzal sem lehet rendesen napi 50-60 km-nél többet menni, így kb. 18 nap kell azzal is.

Az úton elkezdtem beszélgetni egy amerikai tanítónővel, aki katolikus iskolában tanít. Mesélte, hogy múlt vasárnap milyen nehezen tudott eljutni szentmisére, 3 templomban is próbálkozott de nem talált sehol. Jól esett, hogy a vallással kapcsolatban hasonló érzéseink voltak.
Vega de Valcarze-ban búcsút vettünk egymástól mert Aitort megvártam. Ő még bizonytalan volt, hogy meddig tud ma eljönni. Vett magának egy csomag sót, hogy majd láb fürdővel meggyógyítsa a vízhólyagjait este.

Én elindultam tovább O Cerebrio felé, közben nagyon figyeltem az utcán hátha a két magyar hely tulajával mégis összefutok, végülis mit lehetne csinálni a pihenő napon ha nem az utcán flangálni. Hát nem ott kávéztak pont Ruitelán? 😃 Messziről megláttam a srácot és tényleg a Stiga volt az. Így odaköszöntem nekik, végülis így nem baj hogy nem voltak ma nyitva. 😃 Az emelkedő előtt megnyugtattak, hogy ha eddig ilyen jól ment akkor azt is simán meg fogom tudni csinálni. Las herrerias után következett az első durva emelkedő, amit már tényleg megéreztem. Még majdnem élveztem is csak a sok körülöttem zümmögő bogár miatt inkább menekültem ki az erdőből. Hamar felértem az első faluba ahol mondtak hogy a legnehezebb részén túl vagyok. Egy kis pihenő után folytattam az utat, párszor megálltam még a cél előtt ha árnyékot találtam, meg csodálni a körülöttem lévő hegyeket. Aztán beléptem Galiciaba, amit egy különleges kőoszlop jelzett. Onnan már nagyon közel volt O Cebreiro, hamar felértem. Az ágy szomszédaim tajvaniak voltak, úgyhogy gondolva Jamesre a tajvani fiúra, készítettem velük egy selfit és elküldtem neki. 😊

Korábban azt hittem a Foncebadóni szállást nem lehet tetézni de mégis. Ez 8€ volt és az ablakból néztük a naplementét. Körbe látni lehetett mindenhol Galícia csodálatos vidékét. Fent voltunk a hegy tetején. Míg én már minden teendőmet elvégezve sétálgattam a faluban, Aitor írt hogy végül ő is feljön. Meglepődtem rajta, de sikerült megcsinálnia.
Elmentünk szentmisére ami eddig a leggyönyörűbb volt számomra a Camino alatt. A szentmise után a zarándokok oda gyűltek az oltár köré, nagyon sokan voltunk. Több nyelven fel lehetett olvasni az áldást, minden nyelvhez kiment 1-1 ember. Én sajnos csak utólag tudtam meg, hogy magyar nyelven is lehetett volna olvasni. Annyira átálltam angolra, hogy eszembe sem jutott megkérdezni. A felolvasás után az atya körbement és mindenkinek kiosztott egy kis követ, közben nagyon megható aláfestő zenét tett be hozzá, amitől elérzékenyültem. Annyira jól esett az ajándék, hogy folytak a könnyeim.

A szentmise után Aitor közölte, hogy ő holnap hazamegy. Nem fejezi be a Caminot, gondolkodott, hogy csak pihenőnapot tart, de utána ugyanúgy napi 40 kmeket kellett volna megtennie, hogy időben végezzen. Így nem lett volna jó neki sehogysem. Valószínűleg a cipőjével volt a legnagyobb gond, mert tavaly nem volt semmi problémája az előző cipővel a Saint Jean – Burgos szakasz alatt. Nagyon sajnáltam, hogy ezt mondta, bár tudtam, hogy nem tudja tartani velem a tempót de azt hittem legalább a saját tempójában be tudja majd fejezni.
Így hát búcsúzkodni kellett, a közös naplemente nézés pont megadta hozzá a hangulatot, utána megöleltük egymást és megbeszéltük, hogy mindenképp tartjuk majd a kapcsolatot.

A szálláson volt ismét egy magyar, úgyhogy ő már kb. a 11. 🙂