08.05 szombat Santa Mariña – Finisterre 45+3 km

Elindultam az utolsó útra a világ vége felé. Santa Mariñában sötét volt még, mindenki aludt. Mikor elkezdett világosodni, épp egy emelkedő állt előttem, amikor hátrafordultam és láttam hogy a nap éppen előbukkant a hegyek mögül. Próbáltam versenybe szállni vele és sietni, hogy fentről nézhessem végig a napfelkeltét de sokkal gyorsabb volt nálam, pillanatok alatt ott volt mögöttem teljes pompájában, megszínesítve a reggelemet ☺️☀️

Jópàr kilométert meg kellett tennem, mire az első kávézó nyitva volt egy reggelihez. A toastot már úgy ettem, hogy ez az egyike az utolsó reggeliknek a Caminon ami némi szomorúsággal töltött el, de segít még jobban értékelni a pillanatot. Kakaót kértem hozzá, ez az újabb szokásom. 

A táj mindig tartogat meglepetéseket, ma éppen egy szurdok mellett ment fent a dombon az út, körbe végig szélkerekek mindenhol, lehetett hallani a suhogásukat is. Alattam pedig a folyó csobogott hevesen a szurdokban. 

Hospital nevű település végén az út kettévált, lehetett menni Finisterre és Muxía felé. Én Finisterrebe szerettem volna mindenképp és elsődlegesen eljutni ezért azt az irányt választottam. Holnap Muxíába a 28 kmt az egész utazás levezetéseként fogom legyalogolni. 

A településről kiérve a távolban megpillantottam valami kéket, nem tudtam azok a felhők vagy talán az óceán lehet? De elkezdtem nagyon örülni, hogy már mindjárt ott vagyok! 😃

Sok hullámvölgy után jött egy nagyobb lejtő és megérkeztem az első óceánparti településre! Itt nem igazán láttam homokos partot meg kávézót sem a part mellett, így a lendület tovább vitt a következő városba. Ott beültem egy sörre és sütire ami energiát ad a maradék 10 km-re. Megint adtak mellé tapast, amit kóstolgatva éreztem, hogy ismét polipot eszem 🙄 sebaj, jött egy keményebb emelkedő a következő városig, majd ott egy igazi homokos partot láttam meg! Nem bírtam ki, hogy ne menjek oda, olyan gyönyörű volt, a hullámok jöttek folyamatosan, jó lett volna ottmaradni, de a cél más volt mára. Egy következő településen beültem megkóstolni a Tinto de Verano italt, ami vörösbor +szóda +martini+jégből áll, szóltak hogy ez helyi ital, és muszáj megkóstolnom. Itt Spanyolországban rájöttem, hogy a vörösbor mennyivel jobb szódával, úgyhogy otthon is kipróbálom majd ezt a verziót. Ennyi megállóval nehéz haladni, Finisterre mintha távolodna tőlem, az italtól kicsit el is álmosodtam, közben haladtam el a homokos partok mellett. Rájöttem, hogy a lábam is fáj már a 40+ km-től, azért éreztem magam olyan nyűgösnek. 

Valahogy aztán sikerült leküzdeni az utolsó 3 kmt, lepakoltam az albergueben, elmentem szentmisére, közben beköszöntem a magyar alberguebe amiről lemaradtam. Mondták, hogy a bookingon valószínűleg azért nem láttam őket mert csak 6 helyet szoktak feltenni az összesen kb 30-ból, hogy a maradék helyre az éppen beeső vagy odatelefonáló zarándokok kerülhessenek. És az is kiderült, hogy a magyar cukrászda amit szerettem volna meglátogatni, zárva van a kalóz fesztivál miatt.. 😃

Úgyhogy elmentem körülnézni a kalóz fesztiválon, nagy tömeg volt, kalóz hajók a vízen, Karib tenger kalózai zene a háttérben, pisztoly lövések, igazából engem csak az érdekelt, hogy valahogy ülhessek 😃 a szállásra visszafelé beugrottam boltba vacsorára, majd dinnye evés közben beszélgettem egy amerikai párral a konyhában, Colorado államból jöttek, a Camino Norten indultak de ott nagy volt a tömeg úgyhogy átváltottak a Primitivora, és a Portugálon folytatják. A lány tanul, a srác meg felmondott úgyhogy râérnek 😃

Elindultam este a világítótorony felé, hogy legyen időm körülnézni a naplemente előtt. Sajnos a világítótorony nem volt már nyitva mire odaértem, pedig ott adnak pecsétet a 0 km-el! És a 0 km-es követ is elfelejtettem megnézni, annyira eufóriâban voltam attól, hogy odaértem tényleg a világ végére! 😃 Kimásztam a sziklákhoz ahol éppen egy esküvő zajlott, sokan tapsoltak nekik. Közben a háttérben megható zene szólt, úgyhogy ez könnyen előhozta a könnyeimet. Persze nem az esemény miatt hanem amiért tényleg sikerült ezt véghezvinnem! Ott éreztem igazán azt, hogy tényleg megcsináltam, annyi idő alatt ahogy terveztem, minden probléma nélkül, enyhe, gyorsan múló fájdalmakkal, rengeteg élménnyel gazdagodva, ott álltam az óceán mellett aminek a másik végén Amerika van és amit a felfedezése előtt évezredekig a világ végének hittek! Éreztem magamban a megelégedettséget, a világbékét, az isteni gondviselést, hogy mindig minden a lehető legjobban történik, ahogy annak kell, a teljességet! 

Naplemente után még egy francia sráccal beszéltem pár szót, örültünk egymásnak, hogy mindketten zarándokok vagyunk és nem turisták, ő Le Puy de Valleyből indult több mint 2 hónapja, úgyhogy 2x annyit ment mint én. Mivel sokat volt társaságban az elmúlt napokban, ezért egyedüllétre volt szüksége, így egyedül futottam vissza a szállásra.