08.06 vasárnap Finisterre – Muxía 28 km
Ma utoljára ismét korán kellett kelnem, hogy a 14:15-ös buszt vissza Santiagoba el tudjam érni és előtte legyen időm körbesétálni Muxíát is. Mivel az elmúlt pár napban egész jól aludtam, úgy tűnik a végére belejöttem, így ma nem okozott gondot a kevesebb alvás. Kint óriási szél volt folyamatosan, eléggé fáztam, mindent magamra húztam amit csak tudtam. Lassan kezdett világosodni 7 körül, úgyhogy a táj kárpótolt a hideg idő miatt. Az óceán a távolban sokszor fel-felbukkant, az eukaliptusz erdők is még körbevettek, a falvakban pedig cicák szaladgáltak, hogy életet vigyenek a vasárnap reggelbe. Félúton nyitva volt az egyetlen kávézó a környéken, ahol megettem az utolsó tortilla patatast és megittam az utolsó narancs juicet.
Ahogy terveztem, pont délre sikerült Muxíába érnem. Itt már igazi világvége időjárás tombolt. Utoljára Máltán tapasztaltam ilyet. A szél annyira erős volt, hogy néha nem bírtam megtartani magamat. Kimentem a világítótoronyhoz, gyorsan lőttem pár képet és siettem vissza a kis utcákba, hogy a szél el ne vigyen. Találtam egy tourist office-t, de mivel vasárnap volt ezért nem volt bent senki. Egy szuvenír boltban érdeklődtem, hogy hogy működik ez a compostela itt. Kiderült, hogy itt muxianiumnak hívják, Finisterreben pedig Finisterraniumnak, amit ott kellett volna elkérnem Finisterrében na legalább ezért is vissza kell majd jönnöm újra a muxíai bizonyítványt a hétfőn kinyitó irodában kellene kérnem, magyaráztam hogy ma már megyek haza úgyhogy az nem fog menni, úgyhogy mutogatta, hogy menjek be egy szálláshelyre és érdeklődjek mit lehet ilyenkor tenni. Találtam is egy hotelt, ahol szintén mondták hogy holnap nyit az iroda és ott megkapom amit szeretnék. Újra mondtam, hogy ma megyek haza Budapestre szóval nem jó. Budapestnek megörültek, mert voltak már ott, és a recepciós egyszer csak elkezdett tölteni egy papírt nekem. Csodálkoztam, hogy ezek szerint mégis meg tudják oldani? A végén megkaptam tőlük a muxianiumot, úgy látszik csak ki kellett könyörögni hozzátették, hogy ez nem normál process, kivétel. Az egyik része galiciai nyelven van írva, szép nyomtatvány
A busz hamarosan indult is vissza Santiagoba, úgyhogy nem nézelődtem tovább. Kiderült, hogy Finisterre felé megy vissza, de nem kockáztattam be hogy amíg mások felszallnak, gyorsan beszaladok az ottani papírt is elkérni
A buszon megláttam a ligondei szállásról a német lányt. Mikor leszálltunk Santiagoban, elkezdtünk beszélgetni majd az utolsó pár órát együtt töltöttük a városban nézelődéssel. Mesélte, hogy gyógyszertárba kellett mennie mert a melidei szálláson ágyi poloskái lettek. Láttam a kezén a sok csípést, de azt hittem valami más miatt lehet. Aitornak is volt a kezén több csípés de ő nem látott poloskákat úgyhogy nem derült ki mi az oka. Viszont a német lány látta reggel a poloskákat az ágyában. Érdekes, hogy az ágy vasból volt, tehát ezek szerint mégsem csak a fában rejtőznek el hanem a matracban is. Barátnőjének nem volt ilyen tapasztalata ugyanazon a szálláson, úgyhogy talán ha egy ember beviszi magával akkor azon az egy ágyon maradnak. A szállásnak jó értékelése volt tehát ebből sajnos nem lehet következtetni, hogy mennyire biztonságos a hely mert bárki be tudja vinni a jó helyekre is. Reggel írt emailt nekik miután elhagyta szállást, és nem túl kedvesen reagáltak rá, azt mondták hogy az nem lehetséges, hogy náluk történt..
Én szerencsére pont megúsztam az ágyi poloskákat és azt hittem talán eltűntek mert egészen eddig nem is hallottam ilyen sztorit senkitől. Egyébként a ligondei szállás volt az egyetlen hely, ahol a regisztrációkor megkérdezték diszkréten hogy volt e bármi tapasztalatom ágyi poloskakkal. A lány kétszer kimosta minden ruháját, de azért elköszönéskor mikor megöleltük egymást kicsit aggódtam hogy nem ad át nekem semmit
Még egy utolsó képre odamentem a katedrális előtti térre, és hallom hogy magyarul beszélnek az előttem sétálók. Mikor odaszóltam nekik, rögtön tudták a nevemet a Caminos facebook csoport erre is jó. Ők 1 nappal indultak utánam úgyhogy csak sikerült utolérniük. Viszont ha jól számolom, akkor ők is 22 nap alatt ide kellett, hogy érjenek nem semmi! Gratula nekik!
Indulnom kellett a buszra, ami éjjel visz Madridba. Rájöttem, hogy a buszon alvás azért nem megy annyira könnyen, úgyhogy már csak egy napot kell túlélnem Madridban kialvatlanul az átalvatlan éjszakákra is milyen jól lehet edzeni egy Kinizsi 100-zal vagy UB-vel
Összesen a lépésszámláló 979 kmt számolt erre a 23 napra, ami csak a Caminon 900 km Muxíáig. Vajon ilyen sokat sétáltam pluszban a városokban érkezés után? Végülis ha elosztjuk 23 napra a plusz kmeket, akkor csak napi 3.5 km extra séta jön ki ami talán reális is lehet. Az 42.5 km átlagosan naponta.
utazozsu hozzászólásai