0.nap 10.21

Ma este utazom Athénba. 

Úgy alakult, hogy a Camino után Aitorral beszélgettünk hol kéne találkoznunk egymással, ő jönne szívesen Budapestre, én is mennék szívesen a Camino del Norte-ra, és beugorhatnék hozzá Zarautz-ba. De a több átszálláshoz nem volt kedve egyikünknek sem így választottunk egy úticélt ahová mindketten szerettünk volna eljutni. Így hát némi szorzás-osztás után Görögország lett a közös nevező, és nem is kellett sok idő míg hamar megvettük a repjegyeket magunknak. A 10.23-ai ünnep miatt nekem előre ki voltak véve a szabik, komolyan gondolkodtam rajta, hogy elmennék akár még egy szakasz Caminora ha már itt van egybe ennyi nap. Végülis ha Aitorral találkozom, az majdnem olyan mintha a Caminomat folytatnâm 🙂 persze relatív mit nevezünk igazából Caminonak vagy zarándoklatnak? 🙂 azt mondják az igazi Camino akkor indul amikor az ember hazaérkezik a zarándoklatról. 

Az odaút napja mindig izgalommal tölt el és enyhe aggodalommal amiatt, nehogy lekéssem a vonatot a reptér felé, vagy akár a járatot, és még a szálláshoz is időben eljussak. Nem tűnik túl nagy elvárásnak egyik sem, de mégis egész sok a bizonytalansági tényező és a párizsi kalandok után már nem lepődöm meg semmin csak bizakodom, hogy a sors kevesebb akciózással is beéri. 

És amiatt is aggódom, hogy vajon mit hagytam otthon? Lehetetlennek tűnt bepakolni 1 hétre egyetlen hátizsákba (jó – jó, a Caminon sikerült több hétre is de ott ruhát mostam, itt pedig nem tervezek). Mivel Aitor szólt hogy nagyon meleg van Athénban, és ő csak rövidnadrágot vitt így én is próbáltam nyáriasan pakolni, de gondoltam rá hogy mi van ha futni támad kedvem, vagy hűvösebb lesz este, úgyhogy azért válogattam rendesen 🙈

Valahogy összedobtam a dolgokat, be is fért a táskába. Kispárna huzatot tettem el tartalékba ha hazafelé mégis abba kéne bepakolni (persze a sok szuvenir miatt ki tudja mivel jövök haza?), de a kispárnárol olvasott cikkek nem nyugtattak meg 100%-ban, szóval igyekszem nem használni.

A vonaton próbáltam behozni a görög tudásom a duolingoval, ami elmaradt az elmúlt pár hétben 😬 olyan logikátlannak tűntek a betűk és kiejtések, hogy teljesen elment tőle a kedvem. Gyors XP (experience points!) gyűjtésre viszont mégis jó, úgyhogy a spanyolt kicsit félretettem. A mellettem ülő párt közben hallgattam beszélgetni, és próbáltam kitalálni milyen nyelvet használnak, mintha néhol spanyol szavak ütötték volna meg a fülem. A hölgy magyarul is tudott így megkérdeztem tőle, és kiderült hogy olasz. Na legalább nem voltam messze! 😃 Említettem, hogy én épp görögöt tanulok ami nagyon nehéz a spanyolhoz képest. Azt mondta, ha az ember könnyen meg tudja tanulni a számokat egy adott nyelven, akkor meg tudja tanulni az egész nyelvet. Na hát a görögnél a számokig még nem jutottam el 😅 de spanyolból 10-ig megvagyok, még van remény! A pár megérkezett Kelenföldre, a férfi Hasta la Vista-val köszönt el tőlem 🙂

A KÖKI-n beugrottam egy gyors késői ebédre, a KFC-ben sokan voltak, kész pizzát nem láttam úgyhogy a Burger konyhában kértem egy sajtburgert. Életemben (az elmúlt ~5 évben) először történt, hogy anélkül választottam éttermet, hogy megnéztem volna róla a google értékeléseket.. A burger ízéből (bár valójában alig volt) sejtettem, hogy nem kapott sok csillagot, miután lecsekkoltam meglepődtem, hogy több is van belőle a városban 😱 egyik rosszabb véleményekkel mint a másik.

A csalódott étkezés után felszálltam a 200E-re és gyűjtöttem tovább az XP-t, ki-kitekintgetve a busz ablakán. A reptérre érve próbáltam rutinból menni a biztonsági kapukhoz, de valahogy mindig elkeveredek a bejáratnál, és teszek pár plusz kört hogy feljussak. 

A mosdóban jöttem rá, hogy a szempillaspirált valahol elkevertem, így a parfümös üzletben gyorsan kerestem egy `try me’ feliratút, és kipróbâltam 😃 33€-ért nem hoztam el de Athénban vennem kell majd egyet. 

Otthon indulás előtt úgy éreztem jól be vagyok pakolva így még kicsit zenéltem, annyira flowba kerültem, arra eszméltem fel, hogy Apukám hív, indul értem, hogy kivigyen az állomásra. Lehet a végén ez a kapkodás okozta, hogy otthon hagytam. 

Közben kiírták az indulást. A hátizsák miatt is izgultam, hogy belefér e a 40x25x20 méretbe így belepróbáltam a mintába. Nem volt egyszerű beletuszkolni, pár dolgot átraktam a kistáskába (alapból 2 pulcsi és 2 nadrág volt rajtam 🙈), és így végre sikerült. Megnyugodtam, mostmár tuti nem büntethetnek meg mert tudom bizonyítani! 

A repülőre várva még tovább duolingoztam, egy férfi meghallotta és elkezdtünk beszélgetni, ő angolul tanul rajta. A görögöknél dolgozott régen a reptéren programozóként, most újabb munka reményében megy ki hozzájuk ismét. 20 év alatt eléggé elfelejtette a nyelvet, amúgy a 3. diplomáját végzi mérnök infón. 

Gondolkodtam rajta, ha nem kéne dolgoznom én is még sok egyetemre beiratkoznék, annyi minden érdekelne. Pszichológia, zongora-és sok más hangszer, nyelvek, filozófia, történelem..

Aitor közben küldött nekem fotókat Athénról, izgatott vagyok nagyon, milyen lesz a találkozás, hiszen most teljesen össze leszünk zárva 8 (😱) napig. A Caminon azért nagyobb szabadságom volt, itt nem siethetek előre ha nem bírja a tempót vagy csak egyedül akarok lenni kicsit 😬 

A repülő beért fél órával előbb, bár korai volt az öröm hogy előbb tudok vacsorázni, a metro sajnos ritkán jár errefelé, így nem jutok a belvárosba hamarabb. 

Várakozás közben láttam újra a magyar férfit is, aki a reptéren még mesélte, hogy amúgy elvált, azért is próbálkozik ismét kint dolgozni. Ilyenkor mindig megijedek, hogy hát akkor ezért kezdett el beszélgetni velem, és rögtön beindulnak a menekülő ösztönök, a pánik gond benyomódik. Viszont itt a megállóban már egy nővel volt egészen meghitt viszonyban. Lehet tényleg vannak emberek akik csak szimplán beszélgetni akarnak másokkal mindenféle hátsó szándék nélkül 🤔